koszorúslány csokrok

koszorúslány csokrok annak a rengeteg virágnak a sorába illenek, amiket egy esküvőn felvonultatnak a résztvevők. Alapvető kiegészítőnek számít a menyasszony csokra, de abból is kettő van. Az egyik a saját csokor, a másik pedig az eldobáshoz készített bokréta. A menyasszony és a vőlegény szülei is kapnak csokrot, a pár hálája és megbecsülése, szeretete jeléül, végül a koszorúslány csokrokról se feledkezzünk meg!

koszorúslány csokrok és a koszorúslányok megjelenésének egyik meséje arról szól, hogy a feladatuk a menyasszony védelme az ártó szellemekkel szemben. Azért, hogy ezeket a gonosz szellemeket megzavarják, a koszorúslányoknak egyformán kell kinézniük, de hasonlóan kell felöltözniük a menyasszonyhoz. Az egyforma ruha, a szép külső és a virágcsokrok is ezt a célt szolgálják a hagyomány szerint.

A koszorúslány csokrok viszont lehetnek változatos kinézetűek, hasonlóan a menyasszonyi csokorhoz, csak az ara döntésén múlik, milyen csokor születik a megrendelésből. A csokrok színe, formája, stílusa és mérete is többféle lehet, ahogyan arra is sok lehetőség van, hogy milyen virágokból készüljenek el. Az élő virágok mellett az örökcsokrok is megrendelhetőek, amiket ráadásul évekig őrizhetnek nagy becsben a barátnők, ahelyett, hogy ki kellene dobniuk őket egy hét múlva. Az örökcsokrokat is meg tudja rendelni a menyasszonyi és a szülőköszöntő csokrok mellé, ha olyan virágokat szeretne az esküvőre válogatni, amik soha nem hervadnak el! Ezeknek a csokroknak nem kell megszólalásig hasonlítaniuk a menyasszony csokrára, de hasonló színekben érdemes tervezni, mint az esküvői dekorációt és a méretük nyugodtan lehet kisebb. A koszorúslány csokrot ízlés szerint lehet akár virágból, selyemből készült csuklódísszel is helyettesíteni.

A www.selyemcsokor.com webcímen a Molnár Éva / Molinea Iparművészeti Stúdió Kft. honlapján talál ízelítőt a pasztell színekben pompázó, stílusos selyemcsokrokról. Az eveartdesign@gmail.com email címen és a 36 20 3 178 878 kérjen bővebb felvilágosítást a koszorúslány csokor rendeléshez!